Volvo XC90 B5 AWD és T8 AWD – NAGY TESZT!

Északi származásának köszönhetően könnyen párhuzamot vonhatunk a Volvo csúcsmodellje és egy természeti jelenség, de valójában inkább az éjféli nappalhoz hasonlítható a másodszor is megújult XC90. Ahogy a Nap bizonyos időszakokban nem süllyed a horizont alá, úgy a Volvo szabadidő-autója sem vonul nyugdíjba. Idén már tíz éve elérhető, és köszöni szépen, nagyon jól érzi magát. Ezt azok is megerősíthetik, akik a volán mögött ülnek, persze nem mindegy, melyik hibridet választják.

Az XC90-nél a magas várható élettartam már családi örökség: az elődje, amely 2002-ben jelent meg, csak 2014-ben adta át a helyét a szeptemberben debütáló második generációnak, tehát a most kipróbált autó első változatának. A kínai kapcsolat, vagyis a Geely befektetése révén új erőre kapó, és a Ford-korszakhoz képest önállóbbá váló svédek bátran büszkék lehettek az új időszámítás első Volvójára, amire Csikós Zsolti is őszintén lelkesedve tudott reagálni. Ennek a teljesen új fejlesztésű SUV-nak 2019-ben már volt egy frissítése, azóta pedig újabb öt év telt el.

Ez azt jelenti, hogy még hosszú ideig számíthatunk rá, mivel a jövőbeli elektromos modellcsalád mellett egyelőre még bőven van hely a belső égésű motoroknak is, amelyekről még a Volvo sem akar olyan gyorsan lemondani 2030-ban. A gyáriak szerint éppen annyit változtattak az XC90-en, hogy a vásárlók érezzék: nem feledkeztek meg róluk, és azt hiszem, ezek a vásárlók nemcsak abban hasonlítanak egymásra, hogy mind magas végzettségűek, akik nem kérnek a német prémium hármasból, hanem abban is, hogy szeretik az állandóságot.

Az átalakítással nem estek túlzásba, de láthatóan komolyan vették a munkát, hiszen konkrétan az XC90 egész orrát kicserélték. Nemcsak a váratlanul bátor, két irányban csíkozott hűtőrács, a maszkig nyújtózó fényszórók, a lökhárító, hanem még a motorháztető és a sárvédők is teljesen újak. Ez akár alapjaiban is megváltoztathatta volna a Volvo klasszikus, márványból faragott szoborra emlékeztető összhatását, mégis inkább csak tudat alatt érzékelteti, hogy valami megváltozott, és ráadásul jó irányba. Ehhez pedig csak ihletett tervezők képesek, látszik, hogy szívből rajzolták.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük