Szija Mentők! Anyukám szejelmes MagyarPétejbe gyerjtek gyorsan mondattal indult az egész: A Tisza Párt elnöke Magyar Péter viszont így kelt Medárd és édesanyja védelmére. “Orbán Viktor al/as p/op/gandája már a “Na szia…
Hónap: 2025. december
Nevet változtatott Berki Mazsi
A sztáranyuka elmondta, hogy két hónapja az építőiparban dolgozik, méghozzá nem akárkivel: párja nemcsak a magánéletében áll mellette, hanem a munkában is, hiszen a főnöke. Bár sokak számára ez kockázatos felállásnak tűnhet,…
Megint elkapták Majkát!
A történet pikantériája itt válik igazán s0kk0lóvá. A rapper vezetési kálváriája több mint húsz évre nyúlik vissza: volt idő, amikor újra és újra nekifutott a KRESZ-vizsgának – sikertelenül. Saját bevallása szerint a…
Kóbor Léna drámája
A Bors elérte telefonon a legendás Kóbor János lányát, aki őszintén vallott állapotáról: súlyos tüdőgyulladással fekszik otthon, magas lázzal, alig beszélve. Elárulta, hogy még soha nem maradt el miatta előadás, most azonban…
Meghalt Bay Éva
A fordulópont 2012-ben jött el: a házaspár a közösségnek ajánlotta fel mindazt, amit egy életen át őrzött. Egy évvel később az önkormányzattal kötött megállapodás nyomán 70 kiemelkedő műalkotás került a Thorma János…
Idegösszeomlást kapott Gréta
Horváth Gréta bevallotta, hogy egyik házasságát sem szerette volna befejezni, és mindkétszer mindent megtett volna a kapcsolat megmentéséért. A második válása annyira megviselte, hogy idegösszeomlást kapott. Forrás: MSN / FB Ez is…
Elhunyt Karda Bea fia!
„Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, vagy bármilyen módon kapcsolatban álltak vele, hogy a Férfikölcsönző alapítója és lelke tragikus hirtelenséggel elhunyt. Nemcsak egy kreatív vállalkozó, hanem egy igazi ezermester, segítőkész ember…
Jövőre 3 havonta jön az ingyenes csomag!
A program nemcsak az élelmiszersegélyben nyújt segítséget, hanem támogatja a rászorulók foglalkoztatását is. Az idősek számára nyugdíjas-szövetkezeteket hoztak létre, és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási keretét is bővítették, amelynek összege elérte a 42…
Ekkor jön be a hideg tél hazánkba
Az Időkép friss információi szerint az ünnepek után komolyabb lehűlés indulhat be Európában, amely a Kárpát-medencét is érintheti. A szakemberek szerint Skandinávia és Szibéria térségéből fagyos légtömegek indulhatnak meg a kontinens felé,…
Ezt kapta Majka! Kiderült minden!
Büntetése akár 200 ezer is lehet illetve! Ha szeretné visszakapni, komoly tortúrán kell átmennie. Először is ki kell várnia, hogy leteljen az eltiltás ideje, ezután be kell iratkoznia az utánképzési programba. Ennek…