Nagyon sok lemondás és nehézség van ebben, szigorú, kilengésmentes napok, de nem bánom, büszke vagyok arra, hogy eddig sikerült kitartanom.
Sajnos a folyamatnak még nincs vége, de elképesztő fejlődésen mentem keresztül.
„Azt hiszem, most nőttem fel igazán, és remélem, mások is erőt merítenek majd ebből. Interjút nem adok ezzel kapcsolatban, majd később.” – írta Vera a posztjában, amelyhez egy mosolygós fotót mellékelt, sportfelszerelésben, a biciklijén ülve.
A KSH adatai szerint 2024 júliusában az infláció „csak” 4,1% volt, ami alapján a januári 6%-os nyugdíjemelés elegendőnek tűnhet. Azonban az alapvető élelmiszerek, mint a cukor, liszt vagy sertéshús ár
A nyugdíjprémium 2024-ben valószínűleg elmarad, mivel a gazdasági növekedés várhatóan csak 2,5%-os lesz. 2021-ben minden nyugdíjas megkapta a maximális, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot. Ezt követően
Egyetlen év alatt, 2023. júliusához viszonyítva a cukor 46,3%-kal, a liszt 12,4%-kal, a sertéshús 10,7%-kal, az étolaj 6,5%-kal, a tej 4,8%-kal lett drágább. Ha az árakat az egy hónappal korábbi, 2024
Leave a Comment