Az énekesnő nagyon megviselten elmesélte, hogy volt olyan eset, hogy miután előadta a dalt egy rendezvényen, testőrök menekítették ki őt és az anyukáját a tömegből, annyi olyan ember volt ott, aki nem szereti a ci*ányokat. „Akkor érezte meg anyum, hogy milyen ci*ánynak lenni” – mondta az énekesnő.
„Képzeld el, hogy elénekli egy ci*ánylány ezt a dalt. Én hittem mindenben és az egész, mint egy kártyavár, összeomlott. Olyan támadások értek, amilyeneket életemben nem láttam” – mondta. Az énekesnő szerint a dalnak súlyos következményei voltak, pedig szerinte nem akart senki sem rosszat. „Sajnos rosszul csapódott le” – mondta Oláh Ibolya, aki szerint később lesz majd nagy jelentősége a dalnak.
Az ismerős szerint Győző régóta panaszkodik arról, hogy megromlott a kapcsolata édesapjával, de konkrétumokat nem nagyon mond. Az egyik fő ok az, hogy apja új feleséget hozott a házhoz, amit Győző nag
Késő estére a levegő általában 23 és 30 fok közé hűl vissza. Csütörtökön változóan napos és gomolyfelhős idő várható, helyenként frissítő záporok, zivatarok kialakulásával. A szél csak elvétve élénkül
Az UFO-hívők szerint nehéz lenne elhinni, hogy 2, ennyire hasonló tárgy véletlenül szabadult volna el ilyen nagy távolságra egymástól. Szerintük ez inkább azt jelzi, hogy valóban idegenek lehetnek a h
Leave a Comment