Viki egy határozott beismeréssel sokakat megdöbbentett: a sors olyan irányt vett, amire kevesen számítottak. Elmesélte, hogy az élete egy korábbi férfija — akiről korábban azt hitte, hogy egyszerűen “nem az ő típus”…
Ebbe halt bele Balázs Péter
Az elmúlt hónapok árulkodó jeleit már csak most értjük igazán. Balázs Péter nemrég nyilatkozta: „Fogy az erőm… pedig még szeretnék élni.” Ekkor még kevesen vették komolyan a vallomását — mindenki azt hitte,…
Újabb fejlemények a Szőlő utcán!
Kovács-Buna Károly, a Szőlő utcai ja/ító/ntézet megbízott vezetője azt követően döntött a távozás mellett, hogy olyan fe/vét/lek kerültek ny/lván/s/ágra róla, amelyeken az látható, hogy előbb be/eve/i az intézet egyik fi/tal lakójának fe/ét…
Sok utast érint a változás
Az okosjegy azok számára volt elérhető, akik előre megváltották az utazáshoz szükséges jegyüket. Ezzel akár 40 százalékos kedvezményt is lehetett kapni a normál jegyárhoz képest. A lehetőség azonban csak a 2025. december…
Kisiklott az 1-es villamos
A BKK közlése szerint a helyszínen nagyobb buszforgalom alakult ki, előfordult olyan időszak is, amikor egyszerre 15 autóbusz közlekedett a villamos helyett az érintett útvonalon. A sajtóosztály tájékoztatásában kiemelte, hogy az első…
Lezárták a déli irányt
Orbán Viktor szerint az Európai Bizottság azt állítja, hogy Magyarországot „nem érinti a m/grációs krízis” – ez szerinte olyan, mintha valaki letagadná a valóságot, miközben tízezrek próbáltak ill/gális/n bejutni az országba. A…
Így ért véget BB Évi élete
A csillogás megszűnt, Évi pedig egyre mélyebbre süllyedt. Előbb pánikrohamok, majd kezelések, végül pszichiátriai kórképek követték egymást. A sajtó már évek óta írja, hogy skiz0fréniával küzd, és többször is összeomlott annyira, hogy…
Kulcsár Edina megtépte Melanie-t!
Kulcsár Edina, aki eddig távol tartotta magát a nyilvános adok-kapoktól, most felcsavarta a hangerőt – és teljes erővel beleállt a harcba. A volt szépségkirálynő férje oldalára állt, és olyan mondatokat dobott be,…
Ennyivel csökkent a Tisza előnye!
Bár a Tisza támogatottsága csökkent, a Fideszé pedig nőtt, még Magyar Péter pártja áll az élen, de jól szólítja meg a bizonytalanokat Orbán Viktor ez határozottan látszik a számokon! Orbán Viktor és…
Jó okkal váltott vörösre Liptai Claudia!
Rövid idő alatt kiderült: Claudia nem véletlenül választotta pont a döntőt erre a drasztikus váltásra. A vörös tincsek nem paróka, nem poén, nem szeszély — tudatos üzenet. A rajongók azonnal nosztalgikus rohamot…