Az u/rán vezetés célja, hogy az energia/áosz következtében megbukjon a jelenlegi nemzeti kormány, és a helyébe egy u/rán- és háb/rúpárti kormány lépjen. Erre szemelték ki a Tisza Pártot. A több hónapja tartó…
Kategória: Egyéb
Otthagyja a műsort Krausz Gábor
A főételek sem hozták meg a megváltást. Amikor Krausz belekóstolt egy újabb palacsintába, elszakadt nála a cérna. Dühösen fakadt ki, káromkodott, majd váratlanul kijelentette: befejezte. Ilyet még nem csinált, de most nem…
Megvan Galla Miklós elkövetője
A humorista, aki a L’art pour l’art Társulat egykori meghatározó alakjaként vált ismertté, az utóbbi években többször került a figyelem középpontjába különc életvitele miatt. Most azonban nem egy újabb meghökkentő performansz vagy…
Nem engedik eltemetni Bódi Guszti testvérét
Ám a történet itt nem ér véget – sőt, itt válik igazán drámaivá. A család szerint a temetés körül olyan akadály merült fel, amely tovább mélyíti a gyászt. Hagyományaik része, hogy a…
Friderikusz Sándor VÉGRE bevallotta
Friderikusz az utolsó interjújában elmondta, hogy a sze/elem újra rátalált, és hogy a kapcsolat, amelyben jelenleg van, teljesen megváltoztatta az életét. “Soha nem késő szeretni, és az új kapcsolatom megadta azt az…
Galambos Lajos hirtelen távozása
„Galambos Lajos egy igazi legenda volt, akinek a hangja és művészete örökre beírta a nevét a magyar zenei történelembe” – írta az egyik rajongó. „Elvesztése pótolhatatlan veszteség, ami mély gyászt okoz mindannyiunkban.”…
Gulyás Gergely újabb nyugdíjemelést jelentett be!
A tájékoztatás szerint 2010-ben az átlagnyugdíj 97 ezer forint volt Magyarországon. 2026 januárjára – figyelembe véve a 13. havi nyugdíjat, valamint a 14. havi nyugdíj első részletét is – az egy hónapra…
Mentő vitte kórházba Reviczky Gábort:
Mentő vitte kórházba, hetekkel később pedig bordatörést szenvedett Reviczky Gábor. A Nemzet Művésze a súlyos megpróbáltatások ellenére is megjelent A mi k/s falunk jubileumi, 10. évadának moz/fe/ztivál-vetítésén, amelyet az R/L-sorozat szombati premierje…
Egy újabb versenyzőt küldtek el a Séfek Séféből!
A legújabb betekintőben Tischler Petra már az első percekben felr0bban. A séf szemmel láthatóan a tűréshatárán egyensúlyoz, és ezúttal Minh kerül a célkeresztbe. Egy egyszerűnek tűnő feladat – pisztáciaaprítás – váltja ki…
Brutális vonatbaleset
A baleset hajnalban, szakadó esőben és erősen korlátozott látási viszonyok között történt. A 28 vagonból álló, 2150 tonnás tehervonat 60 km/órás sebességgel haladt, amikor figyelmen kívül hagyta a „Megállj!” jelzést, és megállás…