Dombóvári István (beceneve: Dombi, Cegléd, 1978. április 30. –) magyar humorista. A hazai stand-up comedy műfaj képviselője, a Dumaszínház állandó fellépője.
Cegléden született, majd később ugyanott érettségizett közgazdasági és informatikai szakközépiskolában. A Szegedi Tudományegyetemen művelődésszervező diplomát szerzett. A Pest megyei Jászkarajenőn nőtt fel, 2020 tavaszán költözött vissza feleségével a településre. 2020. augusztus 1-jétől ő tölti be a helyi művelődési ház igazgatói posztját.
– Bendegúz hasonló temperamentumú, mint én, Blanka pedig olyan, mint Gergő, nagyon nyugodt. A férjem egyébként szívesen járna velem, és bokszolna folyamatosan, de ő most bevállalta, hogy a rövidebbet
Rónai Egon a közösségi médiában azt írta, hogy „Elment Lali király. Nincs trónörökös, ez a birodalom vele megszűnt.” Majd azt is kiemelte, egy szobában ültek danubiusos éveik végén. „Nagyjából mindket
Boros Lajos-t egy ideje telefonon sem lehetett elérni, ugyanis folyamatosan ki volt kapcsolva. Az országban sok mindenki aggódott érte, azonban a barátok azzal nyugtatták a közvéleményt, hogy nincs na
Leave a Comment