– Bendegúz hasonló temperamentumú, mint én, Blanka pedig olyan, mint Gergő, nagyon nyugodt. A férjem egyébként szívesen járna velem, és bokszolna folyamatosan, de ő most bevállalta, hogy a rövidebbet húzza. Amit tud, félretesz, és teljes mértékben rám koncentrál. Én is próbálok segíteni, hiszen neki is vannak határidős munkái – tette hozzá szélesen mosolyogva Heni.
Már azt is kitervelték, hogy hogyan kapcsolódnak ki majd a verseny után:
– Próbáljuk Gergővel életben tartani egymást. Januárban elmegyünk kettesben pihenni, hogy utána újult erővel tudjunk családként funkcionálni – mondta az énekesnő, akiről időközben az is kiderült, hogy elsőként Sápi Vivivel fog megmérkőzni.
De még nincs vége, így folytatja Alekosz testvére:” A szüleid is büszkék lennének rád, hogy egy királyfit választottál. Ha kalandra vágysz, ne tétovázz, keress meg, írj nekem! Mert megtehetem” – fejez
Boros Lajos-t egy ideje telefonon sem lehetett elérni, ugyanis folyamatosan ki volt kapcsolva. Az országban sok mindenki aggódott érte, azonban a barátok azzal nyugtatták a közvéleményt, hogy nincs na
Leave a Comment