Az ismerős szerint Győző régóta panaszkodik arról, hogy megromlott a kapcsolata édesapjával, de konkrétumokat nem nagyon mond. Az egyik fő ok az, hogy apja új feleséget hozott a házhoz, amit Győző nagyon rosszul fogadott. Győző úgy gondolja, hogy édesapjának kötelessége lett volna élete végéig gyászolni édesanyját, ahogy a roma hagyományok is előírják. Már azt is nehezen viselte, amikor apja ismerkedni kezdett, de az végleg felháborította, hogy egy huszonéves nőt választott, aki akár az unokája is lehetne. Győzőt különösen bántja, hogy a rokonok mind elfogadták ezt a kapcsolatot, és részt vettek a tavaly nyári esküvőn. Ő azonban távol maradt, akárcsak felesége és lányai.
Testvére, Janina elmondása szerint János állapota fokozatosan javul, bár az út meglehetősen nehéz volt. Kezdetben szinte egyáltalán nem tudott beszélni, de a logopédiai kezelések révén ma már egyszerű
A táplálkozási szakértők a sörivással kapcsolatban két dologra hívják fel a figyelmet. – A sör magas kalóriatartalmú ital. 500 ml sör körülbelül 250 kcal. Ez elég sok, főleg, hogy egy italról van szó.
A hidegfront már vasárnap érkezhet meg záporokkal és zivatarokkal, ami megnehezítheti a frontérzékenyek napjait. A hidegfrontra érzékenyek ezekben a napokban levertséget, ingerlékenységet, nyugtalansá
Leave a Comment