Az adás során azonban a csatorna egy komoly hibát követett el: a finálé helyes megfejtése „menyasszonyi csokor” lett volna, ám a táblán hibásan „mennyasszonyi csokor” szerepelt. A játékos ennek ellenére is kitalálta a helyes megoldást, és a helytelenül kiírt válasszal együtt 5 560 000 forintot nyert. Később egy meglepetés boríték további egymillió forintot tartalmazott, így összesen 6 millió 560 ezer forinttal térhetett haza. A nyereményből feleségével Görögországba terveznek utazni, hogy megnézzék a Mamma Mia! című film forgatási helyszíneit.
Az is meglepetést okozott, amikor kiderült, hogy Boros Lajos valójában nem ezen a néven született. Eredeti neve Róth László volt. Az új nevét először 1972-ben használta, amikor részt vett a Ki mit tud
Ha csak egyszerűen a vízbe építették volna a várost, már rég nem lenne, elnyelte volna az állandóan mozgó víz és az iszap. Azonban a sűrűn rakott cölöpök erős tartást adnak, és egy szilárd alapot, ami
Leave a Comment