Bochkor egy rövid, ám annál szívhez szólóbb bejegyzést osztott meg Boros halálával kapcsolatban. Egy fotót posztolt, amelyen a rádiós mosolyog, s a következőt írta hozzá:
Isten veled, Lajos!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Ezt meg is örökítette, a képeket pedig feltette a közösségi oldalára. Ezt írta a fotókhoz: “Az én imádott segítségem szabadságon van, így nosztalgiázhatok. Gyerekként az én feladatom volt a mosogatás,
Ezzel eddig nincs semmi baj, a család boldogsága is teljesen érthető, sőt, még az sem verte ki a biztosítékot, hogy G.w.M nem sokkal a baba születése után elment fellépni egy pajtába, hiszen az ottani
– A legkedvesebb emlékem maga a gyerek- és tinédzserkorom, amikor Imre ezer színben és szerepkörben tündökölve szórakoztatott minket a televízióban. Intelligens és művelt ember volt, és én erre a zsen
Leave a Comment