Hamarosan sok magyar állampolgár kaphat behívót – erről érdemes tudni! Bár az Országgyűlés már júniusban jóváhagyta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé tenné Pintér Sándor belügyminiszter számára, hogy bizonyos korosztályok számára kötelezővé tegye a szűrővizsgálatokat, a minisztérium közlése szerint egyelőre nincs tervben ennek bevezetése. Sok
Magyar Péter feljelentés tesz a kórházi állapotok miatt!
A Tisza Párt Magyar Péter elnöke úgy véli, a kormányzati mulasztások emberéletekbe kerülhettek. Magyar Péter a héten Kulja András tiszás EP-képviselővel együtt több Kórházi intézménybe ellátogatott, hogy megvizsgálja az ottani állapotokat: a Szent János Kórházban körbevezették, a Péterfy bejáratát viszont a jöttükre lelakatolták, majd hazugsággal v
Ekkora összegre számíthatnak még IDÉN a NYUGDÍJASOK!
A nyugdíjak inflációhoz kötött emelése Magyarországon nem biztosítja, hogy a nyugdíjak megőrizzék reálértéküket, ami a nyugdíjasok relatív elszegényedéséhez vezethet. Ennek következtében csökkenhet a nyugdíjasok vásárlóereje is. Magyarországon a nyugdíjemelések az infláció mértékéhez igazodnak, de ez nem garantálja, hogy a nyugdíjak vásárlóereje ne
Rendkívüli bejelentés az Augusztus 20-i programokról!
A hivatalos tájékoztatás szerint megnyitja kapuit a Divat & Design Fesztivál, a SzabadRét Fesztivál és a Magyar Ízek Utcája, ahol Magyarország Tortáját és Magyarország Cukormentes Tortáját is megvásárolhatják az érdeklődők. A szervezők sajtóközleményükben kiemelték: az elmúlt évekhez hasonlóan a Magyar Ízek Utcájában szelik fel ünnepélyes keret
Izzadnak a Meteorológusok a Tűzijáték miatt! A miniszter is megszólalt!
Kovács Zoltán szerint, mint az elmúlt években is, a kormány és az operatív törzs számára most is az a legfontosabb, hogy augusztus 20-án mindenki biztonságosan ünnepelhesse Magyarország születésnapját. Kovács Zoltán a következőket tette közzé közösségi oldalán: A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Családi tragédia! Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Bódi Tesó!
Bódi Guszti testvére, Sándor váratlanul elhunyt, miközben a család Törökországban nyaralt. A 66 éves férfi hirtelen rosszul lett, ezért a mátészalkai sürgősségire szállították, ahol néhány vizsgálat után hazaengedték. Pár órával később ismét visszavitték a kórházba, de ekkor már nem tudtak segíteni rajta. Péntek hajnalban a családot telefonon értes
Teljesen kikészült Kulcsár Edina a negyedik gyermekétől!
Edina korábban úgy nyilatkozott, hogy a szülés várható időpontja augusztus közepe, de a rendkívüli meleg miatt a baba korábban érkezett, és mint a testvérei, ő is császármetszéssel jött a világra. Edina nemrég az Instagramon egy kérdezz-felelek keretében válaszolt követőinek kérdéseire, ahol az egyikük arról érdeklődött, hányszor kel fel éjszaka a
Karsai Dániel keményen beszólt a Kórházi állapotok miatt!
POSZT MORTEM LXXXIII. – Kellemetlen – címmel tett közzé Karsai Dániel facebook oldalán véleménycikket, melyet változtatás nélkül közlünk: Tegnap Takács Péter egészségügyért felelőtlen államtitkár azt üzente az embertelen állapotok miatt elmaradt műtétek kárvallottjainak, hogy elnézést kér az őket ért ”kellemetlenségért”. Hát, nem nagy v
Krausz Gábor félelme valóra vált! – Megalázó helyzet!
A pár nappal ezelőtt derült ki, hogy 2024 szeptember 1-jén lesz majd látható a TV2 műsorán az Ázsia expressz. A műsorban Krausz Gábor is látható lesz, aki hatalmas félelmekkel vágott neki a nagy kalandnak. A TV2 idén immár 5. alkalommal került műsorára a kaland-realityjét, az Ázsia Expresszt. Az Ördög Nóra műsorvezetésével! Fülöp-szigeteken kezdődi
Magyar Péter így járja a luxus-szórakozóhelyeket!
Magyar Péter egyre több alkalommal nyilvánul meg nagyon unszimpatikusan a rajongói szemében, és egyre több információ szivárog ki arról, hogy közben titkolni akarja luxuséletmódját. Nemcsak az Ötkertben, hanem az uk-rán alvilág luxus-szórakozóhelyén, a Lockban is megfordult már zárt körű és fizetős partin, ráadásul pár napja a Sziget Fesztiválon bu